Dawlish Warren, a megunhatatlan és megújuló (2012.04.27.)

Mielőtt nekifeszültem volna az egyetemi vizsgaidőszaknak és minden mókának, ami ezzel jár, tettem egy rövid látogatást, immár sokadszor, ebben a kis tengerparti falucskában. Valami újjal mindig lehet itt találkozni, rengeteg madárfaj fordul itt elő, és néha még meglepetésekbe is beleszalad az ember. (mondjuk a vörhenyes fecskéről pont lemaradtam...) Ha fényképezni nem is, nézelődni mindig akad lehetőség, és van is mit bőségesen. Az meg igazán csak hab a tortán, ha a memóriakártyára is kerül valami esztétikailag értékelhető a nap végére, szerencsére ez ezen a napon így is történt. A parti pityer természetesen most sem hagyott cserben, mégis a fő alany  ma "csak" a kanadai lúd volt, ami betelepített faj, de azért neki is két szárnya van és repül meg minden, úgyhogy én boldogan kattintgattam, miután minimális kúszás-mászás után elég közel férkőztem hozzájuk. Egy kicsit az eső is eleredt közben, de nem bántam, nem volt veszélyben a felszerelés, lehetett maradni. Ahogy minden alkalommal, most is jó volt hallgatni a tavaszi zsongást, érezni a szagokat, megtapasztalni azt a kellemes hangulatot, ami erre a kis félszigetre jellemző.

Rövid kora tavaszi kirándulás

Áprilisban 1-2 hétre hazautaztam Budapestre. Ilyenkor mindig rengeteg különféle dolog van napirenden, és bármennyire is szeretném, nehéz a fényképezést is beszuszakolni a sok program közé. Így esett, hogy most nem is mentem jobbra-balra vidékre fotózni, hanem egy családi-baráti kirándulás (Dobogókő volt a végállomás) alkalmával ragadtam gépet. Madarak és a többiek türelmének hiányában csak amolyan gyorsan elkattintott melléktermékek kerültek a memóriakártyára. Mindent összevetve, nagyon kellemeset sétáltunk az éledező erdőben. 

Dawlish Warren, március

Sajnos a második trimeszterben sem tudtam annyit lejárni a tengerpartra fényképezni Exeterből, mint amennyit szerettem volna, különböző okok miatt. Azért párszor akadt szabad hétvégém, és ha nem is minden alkalommal, de volt, hogy lencsevégre került valami. Ez a valami leginkább a parti pityert jelentette, habár erdei szürkebegybe  és kanadai lúdba is botlottam a kis félsziget bejárása közben.

Turai vendégség

A téli szünetben végre hazamentem három hétre, és mindenképpen a kezembe szerettem volna venni a fényképezőgépet kicsit hosszabb időre is. Így nagyon megörültem, amikor lehetőségem nyílt Turára menni egy kis téli etetős fotózásra. Nagyon köszönöm a lehetőséget Szabó Endrének és Morvai Szilárdnak, nagy élmény volt az üveg mögül figyelni és dokumentálni az eseményeket!

Kicsivel napkelte után már a lesben gubbasztottam, (= fagyoskodtam) és vártam, hogy megkezdjék a madarak a napi rohamot. Nem telt el sok idő, pár perc múlva megérkeztek a széncinkék, és szép sorban hordták el a környező fákra felbontani a megszerzett napraforgómagot. Nincs is annál jobb érzés, mint amikor mást nem hall az ember, csak a madarak szárnyának halk suhogását a les körül, és várja, hogy vajon milyen kis szépség fog beszállni elé. Nos, természetesen a kis szépségek 80%-ban cinegék (szén, kék, barát) és mezei verebek voltak, de azért időnként benézett két szajkó is. Mint mindig, most is nagyon gyanakvóak voltak, a legkisebb kattanásra, moccanásra felkapják a fejüket, gyakran odébb is állnak. Rajtuk kívül még a fakopáncsok voltak aktívak, volt, hogy egyszerre 3 nagy fakopáncs is a les előtt időzött. Meglepetésemre beszállt egy közép fakopáncs is, de rögtön az etetőbe ült, majd miután jól teletömte magát, elegánsan távozott.. Nagyon örültem, amikor megjelent egy meggyvágó az etetőn, nagyon szép madárka, ráadásul viszonylag nyugodtan ücsörgött a beszállóágon, így egy-két felvételt tudtam róla készíteni. 

Összességében nagyon jó kis nap volt azzal az apró szépséghibával, hogy a várt egerészölyvek csak a szomszédos fán pihentek, nem akartak lehuppanni a kiszemelt helyre a húsért, ami pedig kizárólag nekik lett kikészítve.